2011. április 28., csütörtök

Kısır



Ezt a csudaegészséges és finomságos ételt még attól a kedves barátnőmtől tanultam, akitől már posztoltam egyszer (Irfan hoca leves)...hiába no, nagyon szeretem a főztjét :) Meglehetősen sok török(ös jellegű) fogást tud elkészíteni, én meg amikor még tehettem, mellette voltam és segítettem, vagy körmöltem.

Törökországban is elég sok helyen láttam, ettem, így mondhatni, ez egy vérbeli török eledel.
Köretként, vagy natúr joghurttal önállóan is fogyasztható.




Hozzávalók:

  • 1 pohár (=2dl) bulgur
  • 2 kiskanál pirospaprika
  • néhány csipetnyi morzsolt menta
  • 1 1/2 - 2 pohár forró víz
  • paradicsom
  • uborka
  • petrezselyem
  • saláta
  • újhagyma
  • 1 ek paradicsompüré

Elkészítés:

Az apró szemű bulgurt összekeverjük sóval, morzsolt mentával és pirospaprikával. Hozzáöntjük a forró vizet és lefedjük. 20 percig ebben az állapotában magára hagyjuk, de addig sem tétlenkedünk, hanem összevágjuk NAGYON APRÓRA a zöldségeket. Ha letelt a 20 perc, levesszük a fedőt és hozzákeverjük a bulgurhoz a paradicsompürét, majd a zöldneműket is.

Tipp: Ha az összevágott hagymát megsózzuk, majd citromlével lelocsoljuk és így hagyjuk egy kis ideig, akkor elveszti az erejét és a szagát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése